Az LMP szerint a kormánynak egy zöld fordulatot kellene végrehajtani a buta közmunkaprogram ismételt felfuttatása helyett – mondta Kanász-Nagy Máté, a párt elnökségének titkára szombaton, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus kifejtette, nem értenek egyet a kabinet azon szándékával, hogy 100 ezerrel bővítsék a közmunkában részt vevők számát, mivel az nem jelent majd tartós megoldást a munkaerőpiaci problémákra.

Kanász-Nagy Máté szerint ehelyett az LMP zöld újranyitás programját kell megvalósítani, amely környezetvédelmi szempontokkal kapcsolná össze a munkahelyek visszapótlását.

Olyan iparágakban lenne szükség munkahely-teremtésre, amelyek nem környezetszennyezőek. Példaként említette, hogy egy 200 milliárd forintos országos épületenergetikai programmal több százezer lakóépület szigetelését, fűtési rendszerét lehetne korszerűsíteni, aminek köszönhetően csökkenhetne az ott élők rezsije, miközben sok tízezer stabil munkahely jönne létre.

Az LMP 5-10 éven belül szeretné elérni, hogy minden családi ház tetejére kerüljön napkollektor.