Hadházy Ákos, az LMP társelnöke heti Korrupcióinfó sajtótájékoztatóján a Tudjukki-ügy és az Öveges-program közötti összefüggéseket mutatta be.

Az LMP társelnöke sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a NAV Központi Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztálya tájékoztatotta az LMP-t arról, hogy a több mint három éve tett feljelentés után immár nem csak gyanú, hanem a nyomozás alapján tényként megállapíthatóak az alábbi cselekmények a 43 darab, egyenként mintegy 300 millióval támogatott Öveges-programban.

Megállapítható, hogy visszaélésszerű túlárazások, illetve szükségtelen és a piaci ár többszörösében meghatározott eszközbeszerzések valósultak meg. A program keretében részben vagy egészben már meglévő tartalom újbóli kifizetése is megtörtént, valamint súlyosan megsértették az összeférhetetlenségi szabályokat.

Hadházy Ákos megerősítette, hogy a nyomozóhatóság a bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalást tényként elismeri.

A nyomozóhatóság részéről már a harmadik áthelyezése történik az ügynek, amiből az LMP társelnöke szerint egyértelműen megállapítható a politikai szándékú időhúzás.

Hadházy Ákos hangsúlyozta, hogy ebben az ügyben is vizsgálódik az OLAF. Az LMP társelnöke ezért levélben fordult a legfőbb ügyészhez: a választ a párt közzé fogja tenni.

Az Öveges-programnak és a Tudjukki-féle közvilágítási botránynak Szekszárd városa eklatáns példája: mindkét projekt keretében a Tender-Network Kft készítette a megvalósíthatósági tanulmányt. Az LMP szerint ez az összefüggés is mutatja, hogy a korrupció teljes mértékben intézményesedett Magyarországon.

Kérdésre válaszolva Hadházy Ákos elmondta, hogy a Homolya Róbert államtitkár miatt, az EU-nak visszafizetendő 3,3 milliárd forintnyi közpénznek ugyancsak van köze a két bemutatott programhoz. Az államtitkár többször futott bele korrupciós botrányokba, a mostani OLAF-jelentés csak a jéghegy csúcsa.

LMP sajtó