Az utolsó órában vagyunk, hogy megmentsük a Földet

Az utolsó órában vagyunk, ha most nem tudunk érdemben cselekedni, az egész emberiség kerül veszélybe – mondta pénteken az LMP kampányzáró megmozdulásán a párt európai parlamenti listavezetője.

Ébresztő Magyarország, ébresztő Európa! – mondta megafonba Vágó Gábor a fővárosi Széll Kálmán téren tartott megmozduláson, majd rengeteg, az LMP logójával díszített zöld kabátba öltözött párttag, aktivista és képviselő tartott a magasba egy-egy csörgő órát.

A klímaváltozás nem kegyelmez senkinek, egyformán sújtja a baloldalit, a jobboldalit, a konzervatívot, a liberálist, a szegényt, a gazdagot – hangoztatta a politikus, aki szerint vissza kell térni a józan mértékletesség útjára, és nemcsak a túlfogyasztást, de a profithajhász nagyvállalatokat is meg kell állítani. Mint mondta, ennek egyetlen fóruma az Európai Parlament (EP).

Az LMP EP-listájának második helyén szereplő Demeter Márta a vasárnapi választás tétjének nevezte azt is, hogy végre lesz-e valós képviselete a magyar érdekeknek az unióban, például szó esik-e a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásáról vagy a bérekről.

A magyar kormányok az elmúlt harminc évben kiszolgáltatták az embereket a külföldi tőkének, az uniós forrásokkal azonban nem a multikat, hanem a hazai kis- és közepes vállalkozásokat kell segíteni.