A Balaton mindenkié – inkább a természet, mint a Jachtok érdekeit védjük!

A Balaton környezeti, ökológiai adottságai, valamint kulturális kincsei nemzetünk elidegeníthetetlen részét képezik. Nem érthetünk egyet semmilyen olyan törekvéssel, amelyik ennek az egységnek a megbontására, kisajátítására, elidegenítésére utalna.

A tó ökológiai állapotának megóvása kiemelt közös felelősségünk. A kormányzatnak, a helyi településeknek és bizony nekünk is, akár állandóan élünk a tó pártjainál, akár alkalomszerűen látogatunk csak oda, ebben szerepünk van. Hiszen arra a kérdésre, hogy – „Milyen Balatont szeretnénk a magunk számára fenntartani és unokáink számára megőrizni?” – mindannyian válasszal tartozunk.

És erre a kérdésre csak egy választ adhatunk. A Balatont úgy KELL megőrizni, hogy unokáink is tudják élvezni adottságát, tudják csodálni szépségét.

A tó legfőbb vonzerejét természeti adottságai jelentik. Ez egyben korlátokat is szab nekünk, korlátokat szab az emberi, művi beavatkozásoknak. A tó és a Balaton-régió ökoszisztémájának megzavarása visszafordíthatatlan károkat eredményezhet.

Az egyik látványos, a Balaton természetes élővilágát befolyásoló káros beavatkozás, hogy a kormány kívánságára a tó vízszintjét mesterségesen, állandóan és természetellenesen magas szinten tartják.

Leginkább a nagy jachtok érdekében olyan vízszintet állítottak be, amely – ráadásul természetes ingadozás hiányában – a tó ökoszisztémájának leromlásához vezet, többek között a nádállomány pusztulásához, aminek számos további hatása van, pl. a tó élővilágára és a vízminőség romlására.

Ismételten felhívjuk a kormány figyelmét a kutatók figyelmeztetésére.

A kutatók véleménye szerint, ha a nyári vízállást a korábbi évtizedekben jellemző 70 centiméter körülire csökkentenénk, a felmelegedés nem okozna ilyen problémát. A 2019-es nagy algacsúcs megmutatta azt, amire korábban senki nem gondolt: a túlságosan magas vízállás a változóban lévő éghajlaton jelentős és növekvő vízminőségi kockázattal jár.

A kutatók szerint a klímaváltozás hatására Magyarországon 1990-hez képest 2100-ig 4-4,8 Celsius-fokkal nőhet az átlagos nyári léghőmérséklet. A kutatócsoport ezen eredmények alapján a Balaton vízszint-szabályozásának teljes átalakítását javasolja.

A magasan tartott vízállás a viharok idején nagy vízlengéseket is okoz, ami miatt a déli part egyes településrészei víz alá kerülnek. Erre nem az a helyes válasz, hogy megemelik a töltést, hiszen ez újabb olyan emberi beavatkozásokkal jár, amelyek károsítják a természeti egyensúlyt, és például eltüntetik a természetes strandokat a déli parton.

Egyelőre azonban minden jel arra utal, hogy a Kormány nem érti, nem hallja a kutatók figyelmeztetéseit, lerabolja és tönkreteszi a Balatont, ahelyett, hogy megfelelő intézkedésekkel hosszú távon a jó ökológiai állapotát biztosítaná és a fejlesztéseknél a közérdeket tartaná szem előtt.

Felszólítjuk a kormányt, vegye észre és tartsa tiszteletben, hogy a Balaton nem egy lavór pénzes turistáknak, nem egy, a globális turizmust kiszolgáló élménypark, hanem nemzetközi és európai uniós természetvédelmi rendelkezések hatálya alá tartozó természeti érték! És a mi elidegeníthetetlen nemzeti értékünk, amiért felelősséggel tartozunk.

Követeljük, hogy a kormány fordítson több figyelmet és forrást a klímaváltozással összefüggő folyamatos balatoni kutatásokra, ne csak labdarúgó stadionokra költsön, hanem a Balaton megóvására is, hiszen a Balaton mindenkié. Éppen elég adót fizetünk, hogy abból a közös értékeink megóvását lehessen támogatni.

Társadalmi egyeztetést szorgalmazunk, mert a Balaton mindenkié! Kell, hogy számítson a véleményünk!

 

Kendernay János,
az LMP társelnöke