Ha így folytatja a kormány, Magyarország soha nem lesz klímabajnok

Schmuck Erzsébet csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón kijelentette: nem igaz Orbán Viktor miniszterelnök állítása, miszerint Magyarország klímabajnok lenne. A kormányzat által hangoztatott klímaügyi eredmények nem tükrözik a valóságot, emiatt az LMP azt követeli, hogy a kabinet azonnal tegyen érdemi lépéseket az éghajlatváltozás megfékezése érdekében.

Jelenleg ugyan 32 százalékkal alacsonyabb az ország károsanyag-kibocsátása, mint 1990-ben volt, 2014-ben azonban 40 százalékkal voltunk ezen érték alatt, azóta pedig csak növekszik a magyar kibocsátás.

Úgy nehéz lesz felszámolni a fosszilis energiahordozók használatát, ha idén sorra jelennek meg a koncessziós pályázatok a szénhidrogén-mezők feltárására.

Felszólítjuk Magyarország kormányát: ne hátráltassa tovább az uniós klímacélok szigorítását, vegyenek példát inkább az észtekről, akik szintén csatlakoznak ehhez. Magyarország nem ragaszkodhat ahhoz, hogy 2030-ra csupán 40 százalékkal mérsékelje kibocsátását, miután Dánia 70, Finnország pedig 60 százalékos mérséklést vállalt.