Közös klímaügyi fellépést követel a kormánytól az ellenzék

Az ellenzéki frakciók közös sajtótájékoztatón bírálták a kormánypártokat, amiért azok nem képviseltették magukat a parlament szerdai, rendkívüli, klímaügyi ülésén. Schmuck Erzsébet, az ülést kezdeményező LMP frakcióvezető-helyettese azt mondta, remélték, hogy a magyar állam- és kormányfő is megjelenik a parlamentben, és elmondják, tudatában van annak, hogy az éghajlatváltozás korunk egyik legnagyobb kihívása.

Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke hozzátette: bízott abban, hogy Orbán Viktor ismerteti, milyen radikális csökkentési célokat vállalnak, bejelenti egy klímatörvény elkészítését, valamint egy klíma- és fenntarthatósági ügyekkel foglalkozó minisztérium felállítását.

A mai ülésnek az adott aktualitást, hogy az ENSZ főtitkára szeptember 23-ra rendkívüli klímacsúcsot hívott össze. A főtitkár azt kérte a világ kormányaitól, hogy ne szép szavakkal, hanem konkrét vállalásokkal részt az eseményen. Reméltük, hogy a mai ülésen a miniszterelnök és a köztársasági elnök személyesen mondja el a terveiket ennek kapcsán. El sem jöttek.

Felelős kormányfő elmondta volna, hogy megértette a helyzet komolyságát, és tudja, hogy radikálisan és nagyon gyorsan kell cselekedni. Elmondta volna a kormány vállalásait, milyen csökkentéseket terveznek az egyes ágazatokban. Kifejtette volna, hogy nekiáll a klímatörvény elkészítésének, és létrehozza a klímaügyi- és fenntarthatósági minisztériumot. Ezzel szemben az Orbán-kormány hallgatott, a kormánypárti padsorok üresek maradtak, ahogy a miniszterelnöki bársonyszék is. Ez megdöbbentő, hiszen azt bizonyítja, hogy a kormány vak, nem látja az égő bozóttól az erdőt.

Felszólítjuk a kormányt, hogy úgy menjen a klímacsúcsra, hogy komoly vállalásokat tesz. A most kialakuló vészhelyzet nem politikai játék kérdése, hanem mindannyiunk jövője a tét.

Schmuck Erzsébet napirend előtti felszólalása a témában: