Az LMP módosító javaslatokat nyújt be a költségvetéshez a szociális szektorban dolgozók érdekében

A kormánynak nem fontosak a szociális szektorban dolgozók, a bérük rendezésére ugyanis nincs fedezet a jövő évi költségvetésben – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője.

A szektor a csőd szélére került, itt a legnagyobb a pályaelhagyók aránya, valamint az elöregedés is leginkább ezt az ágazatot sújtja.

A szociális szektornak szinte csak inflációkövető növekményt juttat a kormányzat, holott itt még a képesítéssel rendelkezők is gyakran csak a garantált bérminimumot kapják. Ez azt eredményezi, hogy egy intézményvezető kevesebbet keres, mintha Ausztriában segédápolóként dolgozna.

Az LMP módosító javaslatokat nyújt be a költségvetéshez a szektor érdekében. A béremelés mértéke mellett az idős rokonaikat otthon ápolók díjazását is kevesellte a politikus.