Az LMP támogatja a civilek 25 zöld pontját

Heltai László, az LMP budapesti elnöke és Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnökének közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a zöld párt elkötelezett a civilek követelései mellett.

Az LMP kötelezettséget vállal az iránt, hogy a civilek által felvázolt zöld pontokat nem csak a kampányban, de a következő 5 évben is magáénak fogja érezni, és beépíti politikájába. Heltai László szerint ez nem lesz megerőltető, mert LMP Magyarország zöld pártja, így politikai közösségünk karakteréből fakadóan természetes a zöld ügyek képviselete. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a civilek zöld elképzelései és az LMP programja között kifejezetten összhang van.

Heltai konkrétumként említette a klímavészhelyzet kihirdetését, a dugódíj bevezetését, budapesti fakateszter kialakítását, vagy például a dunai hajók szennyezésének csökkentését. Szintén fontos közös célnak nevezte a Városliget és a Római-part megvédését.

Az LMP eddig is ezen célok eléréséért harcolt, és így tesz a jövőben is, mandátumhoz jutott képviselőin keresztül konkrét határozati javaslatokat fog beadni a helyi önkormányzatokhoz, vagy ha más nyújt be ilyet, akkor azokat támogatni fogják. Az LMP vállalja azt is, hogy a zöld célokkal ellentétes javaslatokat nem fog megszavazni.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke elmondta, hogy 23 civil szervezet kezdeményezte, azt, hogy minden egyes önkormányzati képviselőjelölt vállaljon írásbeli garanciát és tegyen hitet a zöld Budapest koncepció mellett. Ha ezt megteszik, akkor valóban egy zöld, környezetbarát, egészséges Budapestért fognak dolgozni.

A sajtótájékoztató felvétele: