Az önkormányzatok szenvedik el a legtöbb gazdasági kárt

Az LMP szerint az önkormányzatokat sújtja leginkább a koronavírus-járványhoz kapcsolódó gazdasági visszaesés, mivel védekezései feladataik mellé nem kapnak támogatást a kormánytól – mondta a párt frakcióvezető-helyettese vasárnap a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

Csárdi Antal kiemelte, elsősorban a nagyobb települések kerülhetnek bajba. Példaként említette, hogy egy a főváros IX. kerületéhez hasonló méretű, 18-20 milliárd forintos költségvetéssel rendelkező önkormányzat 3-3,5 milliárd forint bevételtől eshet el a következő időszakban, miközben kiadásai akár több mint 400 millió forinttal emelkedhetnek.

A kormánynak mindent meg kellene tennie, hogy az önkormányzatok elkerüljék a pénzügyi bizonytalanságot.

Csárdi Antal online sajtótájékoztatóján kezdeményezte, hogy a településeknek az idén ne kelljen megfizetniük a szolidaritási hozzájárulási adót, az állam pedig ne csökkentse az önkormányzatok finanszírozását.