A kormány veszélyhelyzet miatt hozott gazdaságélénkítő intézkedései a nagyvállalatokat és a bankrendszert segítik, eközben rendre elkerülik a kis- és közepes vállalkozásokat – jelentette ki Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője csütörtöki online sajtótájékoztatóján, kifogásolva: hiába a kkv-k a legnagyobb foglalkoztatók, még nem kaptak érdemi segítséget.

A kis- és közepes vállalkozások működtetik a vendéglátás, a turizmus vagy a szolgáltató szektor nagy részét – hangsúlyozta a frakcióvezető-helyettes.

A kormány mégis olyan ingatlan nagyberuházásokat nyilvánít kiemeltnek, amely ellen a lakosság tiltakozik. Szólt a főváros VIII. kerületébe tervezet szállodaépítésről.

A társaságiadó-kedvezmény a legkisebb mértékben sem segíti a kis- és mikrovállalkozásokat, azzal csak a haveri nagy cégek járnak jól.

Bár a kormányzati kommunikáció 55 milliárd forintos banki különadóról beszél, ezt azonban a pénzintézetek öt év alatt visszakapják, vagyis az nem adó, hanem hitel, ami a bankoknak is érdeke.

A bankrendszer nem hozzájárul a közös teherviseléshez, hanem még nyereséget is termel.