A kormány nem készült fel a koronavírus-járvány második hullámára.

Keresztes László Lóránt hétfői, online is követhető sajtótájékoztatóján kijelentette: a kabinet a járvánnyal kapcsolatos fontos döntéseket nem hoz meg, eközben a törvénygyárat csúcsra járatva olyan javaslatokat hoz az Országgyűlés elé, amelyeknek nincs aktualitása.

Múlt kedden csaknem negyven jogszabályjavaslatot nyújtott be a kabinet a Ház elé, köztük például azt, amely az állami tulajdonú természetvédelmi területek privatizációját teszi lehetővé, vagy azt, amely a nemzeti vagyon ellopását.

Eközben nincs még nyoma az orvosbérek emelésével kapcsolatos költségvetési intézkedéseknek, de olyan döntések elmaradását is kifogásolta, amelyeket a kormány nem támogat. A többi között a szociális dolgozók egyszeri, 500 ezer forintos bérkiegészítését említette.

További súlyos hiba lenne az önkormányzatok újabb megszorítása. A kereskedelmi és iparkamara javaslata a helyi iparűzési adó átmeneti eltörléséről a települések ellehetetlenülését hozná, alapvető közszolgáltatások kerülnének veszélybe.

Az atomhulladék elhelyezésével foglalkozó előterjesztés is elfogadhatatlan, amely, nem vesz tudomást arról, hogy a bodaiak és a környéken élők elutasítják azt.