Minden szociális dolgozó kapjon védőfelszerelést

Minden szociális dolgozó kapjon védőfelszerelést – kérte a kormánytól Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője szombati online sajtótájékoztatóján.

Ungár Péter köszönetet mondott mindazoknak, akik napok óta, egész nap fáradhatatlanul küzdenek azért, hogy az ország átvészelje a járványhelyzetet. Hozzátette: bár a kormánynak vannak előremutató javaslatai a járvány átvészelésére, beszélni kell a szociális dolgozók helyzetéről.

Az ellenzéki politikus azt kérte a kormánytól, hogy minden szociális dolgozó számára legyen elérhető a védőfelszerelés, mert bár történtek előrelépések ennek érdekében, még a közelmúltban is kapott olyan jelzéseket, hogy azok nem mindenhol elérhetők.

Azonnali, harminc százalékos béremelésre van szükség a szociális szektorban. Mivel a szociális dolgozók a járvány által kitett helyeken állnak helyt, szükség lenne számukra veszélyességi pótlékra, illetve arra, hogy a túlóráikat kifizesse a kormány.

Ungár Péter arra is kérte a kormányt, közösen alakítsanak ki megoldást arra, hogy el tudják helyezni a járvány kezelésében aktívan résztvevő emberek gyermekeit a munkavégzés idején.

A bezárt nappali intézményekben foglalkoztatott szociális dolgozók helyzetéről megjegyezte: lehet, hogy szükség lenne arra, hogy őket bevessük más területeken, mert szakképzéssel és tapasztalattal rendelkeznek.