fbpx

Az LMP vizsgálóbizottságot hoz létre a kispesti korrupciós ügyek miatt

Az LMP vizsgálóbizottságot hoz létre a kispesti korrupciós ügyek miatt

Az LMP azt kezdeményezi, hogy a kispesti önkormányzat nyilvánosan működő vizsgálóbizottságot hozzon létre a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd) önkormányzati képviselő ügyében – mondta Ferenczi István, az ellenzéki párt helyi képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kifejtette, a kispesti önkormányzat januárban rendkívüli ülésen dönthet a tényfeltáró bizottság felállításáról, amellyel kapcsolatban azt is szeretnék elérni, hogy az akár hat hónapig is vizsgálódhasson.

Ferenczi István a pártok helyi képviselőivel egyeztetve tett javaslatot arra, hogy a testületben két fideszes, továbbá egy-egy MSZP-s, DK-s, momentumos és párbeszédes képviselő kapjon helyet. Az LMP-s politikus magát jelölte a vizsgálóbizottság elnökének.

A testület megalakulása után állíthatja össze munkatervét, valamint azok névsorát, akiket a későbbiekben meg kíván hallgatni. Tájékoztatása alapján Gajda Péter (MSZP) kispesti polgármester és Lackner Csaba mellett az ügy valamennyi érintettjét készek a bizottság elé hívni.

A vizsgálóbizottság a hangfelvételeken elhangzó minden ügyet fel kíván tárni, így például kikérhetik az ott szóba kerülő beruházások dokumentumait is.

Lackner Csabáról az önkormányzati választások előtt került elő egy olyan videó, amelyen a szocialista politikus egy zacskó fehér port lóbál a kezében. Egy hangfelvételen pedig azt hangoztatja, hogy hülye az, aki az önkormányzati politikában nem tud megkeresni évi 100 millió forintot. Vélhetően szintén ő beszél kispesti korrupciós ügyekről, gazdasági visszaélésekről és pénzek visszaosztásáról. Lackner Csabát a választások után kizárták az MSZP-ből, képviselői mandátumát viszont nem adta vissza.

2020-01-10T13:07:48+00:00 2020. 01. 10.|Korrupció|