Az LMP két politikusa, Jármi Péter és Ungár Péter tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Debrecenben a Természettudományi Múzeum költözéséről, a Debrecen 2030 programról, illetve a kulturális területen dolgozók közalkalmazotti státuszának megszüntetéséről.

Jármi Péter a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetéséről és az ezzel kapcsolatos aggályokról beszélt. A “kálvinista Róma”, vagyis a konzervatív Debrecen mindig is élen járt a hagyományok és a kultúra megőrzésében, épp ezért is érthetetlen a kormány döntése, mely szerint a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költözik. A szakemberek is ezzel egybehangzó véleményt fogalmaztak meg: a költözés ötlete nem üdvözlendő, hanem problémás. A páratlan gyűjtemény darabjai jórészt sérülékeny és nagy odafigyelést igénylő tárgyak, melyek költözés közben nemcsak megsérülhetnek, hanem akár el is veszhetnek.

Ezért az LMP politikusa szerint nem a költözés a megoldás, a Természettudományi Múzeum jó helyen van Budapesten, a kormány pedig állítsa le a projektet. A kultúra közvetítése szempontjából sokkal jobb lenne, ha a nagyobb vidéki városokban – köztük Debrecenben is – kisebb múzeumokat hoznának létre. Debrecennek lehetne például saját természettudományos gyűjteménye. Ennek felállítása pedig passzolna is a nemrég elindult Debrecen 2030 programba.

Jármi Péter a Debrecen 2030 program kapcsán annak is hangot adott, hogy a Csokonai Nemzeti Színház már zajló felújítása és korszerűsítése körül valami nem stimmel, mert menet közben – jó NER-es szokás szerint – brutálisan megemelkedtek a költségek, a duplájukra nőttek. De hogy miért, arról a városvezetés épp úgy nem árul el konkrétumokat, mint a 10 éve nagy dérrel-dúrral elindított, majd egészen gyorsan leállított Latinovits Színház ügyéről sem. Erről most annyit jelentett be a város alpolgármestere, hogy 3 hét múlva kiírják a tendert a színház befejezésére, mely jelen pillanatban nem több, mint egy üresen álló épület. Az LMP politikusa őszintén reméli, hogy ha a kormány mégis Debrecenbe költözteti a Természettudományi Múzeumot, akkor az nem fog a Latinovits Színház mostoha sorsára jutni.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy milyen káros következményekkel is jár a kormány döntése, mely szerint a kulturális területen dolgozókat is kivonják a közalkalmazotti státusz alól. Most már tudjuk jól, hogy mire célzott Orbán Viktor, amikor Tusnádfürdőn arról beszélt, hogy a közalkalmazotti státuszt fel kell számolni, mivel az egy kommunista maradvány. Sorra szüntetik meg a tudományos és kulturális életben dolgozók közalkalmazotti pozícióját. A piacra így kikerülő kulturális dolgozóknak sérülnek a jogai, és kevesebb szabadság meg kisebb védettség jut nekik, mint eddig. Ez pedig elfogadhatatlan. A munkájukat ugyanis képtelenség a neoliberális-multinacionális értékrend alapján értékelni. A kultúra és terjesztése-támogatása nem a piacra való, hanem fontos közfeladat, ami az állam és a mindenkori kormányok feladata lenne. Ezért a közalkalmazotti státuszuk elvétele és a pozícióik gyengítése helyett pont ellenkezőleg, erősíteni kellene őket, például a jogviszonyaik rendezésével és egy normális, elfogadható mértékű béremeléssel. Mert ahol gyenge lábakon álló, bizonytalan státuszú és könnyen támadható a kultúra, ott az egész ország ilyen.