Az LMP hétpárti egyeztetést kezdeményez az illegális bevándorlásról

A cél  a széleskörű széleskörű politikai konszenzus a migrációs krízissel kapcsolatban – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a párt két társelnöke.

Keresztes László Lóránt közölte: pártjuk a valós okok feltárásában és az arra adott reagálásokban látja a megoldást, szemben a kormányzat “ad hoc” és “tüneti kezelés jellegű” intézkedéseivel.

Az egyeztetésen választ várnak a kormánytól a többi közt arra, milyen nemzetközi kampány zajlik az országgal szemben az ügyben. A politikus úgy ítélte meg: mindez csak “kétségbeesett vagdalkozás” a nemzetközi politikában már elszigetelődött, így cselekvőképtelen kormányzat részéről.

Az egyeztetés legfontosabb elemének egy olyan javaslat elfogadását ítélte, amely megmutatná, hogy a mindannyiunk életére hatással lévő folyamatokról széleskörű konszenzus alakítható ki.

Demeter Márta ezen dokumentum fontos részének nevezte pártja országgyűlési határozati javaslatát, amelyet azonban a kormányoldal már elutasított. Ennek része az unió külső határainak megerősítése, és egy olyan uniós költségvetés mielőbbi elfogadása, amely jelentős védelmi forrásokat tartalmaz.

Hozzátette: az uniónak sokkal inkább törekednie kellene a migráció valós okainak feltárására és aktívabb beavatkozásra a kibocsátó országokban. Szólt a többi közt hazai rendvédelmi állomány megfelelő munkakörülményeinek javításáról is.

Az Országgyűlés előtt lévő, a migrációval kapcsolatos módosításban szereplő honvédelmi veszélyhelyzet fogalma mennyiben különbözik a már jelenleg is létező tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettől? A javaslat vállalhatatlan elemének nevezte, hogy az szerinte “vissza akarja csempészni” a magyar jogrendbe a letelepedési kötvények konstrukcióját.

Bírálta azt is, hogy a kormány annyira védi a határt, hogy azon gond nélkül átjön a jogerősen elítélt volt macedón miniszterelnök.