A politikusokat védelmező Btk. módosítás helyett az Isztambuli Egyezményt kell ratifikálni

Az LMP álláspontja, hogy a Fidesz egy újabb olyan gumiszabályt akar kivételes eljárásban megszavaztatni, amit semmilyen egyeztetés nem előzött meg. Ugyanis a kivételes eljárásban benyújtott Btk. módosítás tervezet szerint a zaklatás minősített esetei kiegészülnek “a hivatalos személy sérelmére, hivatali tevékenységével össze nem egyeztethető helyen vagy időben” történő zaklatással, az ilyen zaklatás általános zavaró magatartás esetén két évig, súlyosabb esetben három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Btk. módosítás esetében tartalmi szempontból meggyőződésünk, hogy egy politikus kiemelt közszereplőnek számít, ami alapján egy megválasztott tisztségviselőnek többet kell tűrnie a véleménynyilvánítás szabadságának keretében. Habár egyetértünk azzal, hogy nem közszereplőnek minősülő közhivatalt betöltő személyt az esetleges verbális és fizikai zaklatásoktól meg kell óvni, de a kivételes eljárás és a tervezet indoklása inkább azon aggodalmainkat támasztja alá, hogy a kormánypártok tovább szűkitik a politikai viták nyilvánosságát, és a politikusoknak a magánszemélyekkel azonos, aránytalan büntetőjogi védelmet adnának.

Kanász-Nagy Máté sajtótájékoztatója (Fotó: LMP)

Csak hogy érezzük ennek a tervezetnek az aránytalanságát: ha az Átlagember Margót vagy Pistát zaklatja a levakarhatatlan udvarló vagy az agresszív szomszéd, az egy év, de ha az önkormányzati hivatal ügyintézőjét, politikust, minisztert, miniszterelnököt, akkor az kettő év szabadságvesztés is lehet. Hangsúlyozzuk: a kormány ne a politikusoknak adjon kiemelt büntetőjogi védelmet, hanem a szexuális zaklatások, a családon belüli erőszak áldozatainak.

Ehhez persze első körben ratifikálni kell az Isztambuli Egyezményt, amely hatékonyabb és erősebb megoldás, mert nemcsak a jogszabályokra, hanem azok gyakorlati alkalmazására is hangsúlyt fektet. Az Isztambuli Egyezmény életbe léptetésének további halogatása emberéletekbe kerülhet. A több éve tartó kormányzati halogatásnak és kettős beszédnek ezért véget kell vetni, és világos választ kell adni arra a kérdésre, mikor kerül sor az Egyezmény ratifikációjára.

Felszólítjuk a kormánypártokat, hogy ratifikálják az egyezményt, ugyanis az nemcsak a zaklatók, erőszaktevők elleni szankciókat tartalmazza, hanem a megelőzésre is hangsúlyt fektet. Azt várjuk az egyezmény kihirdetésétől, hogy induljanak prevenciós, jogtudatosság-növelő programok az iskolákban, kapjanak képzést a szakemberek: pedagógusok, egészségügyi szakdolgozók, szociális és gyermekvédelmi dolgozók, rendőrök, bírák, induljon érzékenyítő kampány a médiában és a médiamunkások számára, épüljön ki az áldozatokat azonnali és hatékony segítségben részesítő rendszer, az esetek bejelentésétől kezdve a szakszerű segítségnyújtásig.