fbpx

A kormány magára hagyta a fiatalokat

Pitz Dániel, a Lehet Más a Jövő elnöke sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a felsőoktatási felvételi ponthatárok rögzítése után a kormányzattól a fiatalok nem számíthatnak további támogatásra, érdemi segítségre. A Lehet Más a Jövő az LMP-vel együttműködésben olyan intézkedéseket javasol, amelyekkel minél több fiatal tanulhat tovább vagy szerezhet használható szakmát, illetve amelyekkel érdemben megkönnyítik a családok életét.
A Lehet Más a Jövő elnöke sajtótájékoztatóján kiemelte: a családok számára a fiatalok taníttatása hatalmas terhet jelent. Havi szinten több tízezer forintos kiadással kell számolni, egy teljes diploma ára a tandíj megfizetésével és a megélhetés költségével együtt több millió forint is lehet. Pitz Dániel aláhúzta, hogy akár a család, akár a fiatal maga állja ezeket a költségeket, aránytalan megterhelést jelent, ami pedig továbbtanulás rovására is mehet.
A Lehet Más a Jövő az LMP-vel együttműködésben javasolja azon intézkedések meghozatalát, amelyek valóban a magyar fiatalok és családok érdekeit szolgálják. Pitz kiemelte ezek közül a felsőoktatási tandíj eltörlését, az ösztöndíjak bővítését, a családi pótlék és családi adókedvezmény kibővítését, a bérlakás-program beindítását.
A Lehet Más a Jövő és az LMP határozott meggyőződése, hogy ezek az intézkedések az alapjai annak, hogy fiatalok százezreinek külföldre vándorlását megakadályozzuk: ezek a javaslatok is részei az LMP demográfiai programjának.

 

MTI

2018-08-12T22:19:36+00:00 2018. 08. 12.|Oktatás|