Duplájára akarja emelni az otthonápolási díjat az LMP

Százezer forintra emelné az otthonápolási díj jelenlegi havi 30-50 ezer forintos összegét az LMP – jelentette be a párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ennek érdekében törvényjavaslatot nyújtottak be, és arra kérik a többi pártot, hogy támogassák a kezdeményezést – közölte Ungár Péter.

A társadalom elöregedése miatt ugyanakkor szükséges idősellátó-rendszer fejlesztését szolgáló program elindítása is.

Az előrejelzések szerint 2050-re nem lesz olyan család, amelynek nem kell idős, demenciában szenvedő rokonról gondoskodnia. A helyzet kezelése érdekében, már most el kell kezdeni az idősgondozói kapacitás bővítését, hiszen ma vállalhatatlanul hosszú, 2-3 éves várakozás után lehet bejutni ezekbe az intézményekbe.

Szükséges továbbá a szociális ágazatban, idősgondozásban dolgozók bérének növelése és az otthoni segítségnyújtási hálózat fejlesztése is.

Az otthonápolási díj megemelése a magyar költségvetés egészéhez mérten elenyésző összeget, évente 25-30 milliárd forintot igényelne.