A kormány adjon tájékoztatást az otthonápolással kapcsolatos visszaélésekről

A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely szerint rengeteg visszaélés történt a felnőttek otthonápolása körül, a kabinet ezért sem tervezi a jelenleg havi 58 ezer, illetve 38 ezer forintos támogatás emelését.

Ungár Péter badarságnak nevezte ezt az érvelést, ahogy azt is, hogy a támogatás előbb 100 ezer forintra, majd a minimálbér szintjére emelése túlzott terhelést jelentene a költségvetésnek. Az államnak ez a lépés évente 20-25 milliárd forintjába kerülne, amit könnyen ki lehetne gazdálkodni a jelenlegi felesleges költségvetési kiadásokból példaként lehet említeni a kormánypropagandára és a sztársportra szánt összegeket.

Az otthonápolási támogatás elsősorban a demenciában szenvedő szülőket gondozóknak jelentene hatalmas segítségét.