A kormány tegye lehetővé az otthonápolást végzők szabadságolását

Az LMP szerint a kormánynak lehetővé kell tennie az otthonápolást végzők szabadságolását, illetve napi pár órás egyéb feladatvégzését – mondta Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Több európai országban teljesen normális gyakorlat az, hogy az otthongondozást végzők szabadságát, valamint más rugalmas kimenőit támogatja az állam, a magyar kabinettől kapott válaszból azonban számukra az derült ki, hogy ezzel nem kívánnak foglalkozni.

Ismételten felszólítjuk a kormányt, hogy ellenzékben tett ígéretüknek megfelelően rendezze az otthongondozási díjakat. Ez évente a magyar köztévé költségvetésének felébe kerülne.

Elfogadhatatlan hogy a felnőtt hozzátartozóikat otthon ápolók havonta mindössze 58 ezer, illetve 38 ezer forintos támogatást kapnak.