fbpx

A kormányzat felelőssége a gyermekek otthonápolási díjának elmaradása

A kormányzat felelőssége a gyermekek otthonápolási díjának elmaradása

Az LMP szerint az autizmusból eredő súlyos viselkedési problémákat is figyelembe kell venni a gyermekek otthonápolási díjának (gyod) szempontrendszerében, ahogy az már a 2008-2013-as országos autizmus stratégiában is szerepelt.

Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: csupán a korábbi stratégia végrehajtást várják el a kormányzattól annak érdekében, hogy az autizmusban szenvedő gyermekek családjai is részesüljenek a bruttó 100 ezer forintos támogatásban.

A politikus pontatlanságnak ítélte Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára által mondottakat azzal kapcsolatban, hogy a jogosulti kör meghatározása nem kormányzati, hanem szakorvosi felelősség lenne. Ungár Péter kijelentette: a szakorvosoknak az Emmi által meghatározott szempontrendszert kell figyelembe venniük.

A politikus üdvözölte ugyanakkor, hogy az Autisták Országos Szövetsége konzultációt indított az érintett családokkal.

2019-01-31T19:21:11+00:00 2019. 01. 31.|Otthonápolás|