Magyarország az otthonápolási díj mértéke alapján sereghajtó a régióban

A kormánynak korábbi ígérete alapján emelnie kell az otthonápolási díjakat, valamint más szociális ellátásokat is – mondta Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Magyarország az otthonápolási díj mértéke alapján sereghajtó a régióban. Példaként említette, hogy míg Romániában 156 ezer forintnak, Csehországban pedig 167 ezer forintnak megfelelő támogatást kapnak a felnőtteket otthon ápolók, addig Magyarországon ezért 58 ezer vagy 38 ezer forint jár havonta.

Szinte nincs olyan ország a régióban, ahol eltérően kezelnék a gyermekek és felnőttek otthonápolását. A kormány szempontjából megmagyarázhatatlan, hogy Magyarországon miért csak a gyermeküket otthongondozók kapnak emelt díjat, amely ugyanakkor szintén elmarad a román, cseh, szlovák és szlovén támogatásoktól.