Módosítsák a gyermekek otthonápolási díjának szabályait!

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője az otthon ápolt gyermekek után járó díj (gyod) szabályainak megváltoztatását szorgalmazza a többi között annak érdekében, hogy a díjat a gyámok vagy a nagyszülők is megkaphassák.

Ungár Péter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján az otthonápolásért járó díjjakkal kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet. Elmondta: a jelenleg már a minimálbér szintjét elérő gyod jó, ám félmegoldás. Azt ugyanis nem vehetik fel a nagyszülők, de a gyámok sem részesülhetnek az összegből.

Bírálta azt is, hogy a díjat egy felülvizsgálat után ítélik meg. Számos esetben az orvosi diagnózis elegendő kellene legyen a támogatás nyújtásához, mivel az összeg olyan gyermekek után jár, akiknek az állapotában nem várható javulás.

Az otthonápolási díjat ráadásul csupán a gyermekeket gondozók esetében növelte meg a kormány, akik például idős rokonuknak segítenek, tizedik éve 38 vagy 58 ezer forintot kapnak.

Otthonápolási díjban mintegy 60 ezer ember részesül Magyarországon, harmaduk ápolja gyermekét, így jogosult a minimálbér összegére.