Saját magát szavazta le a Fidesz otthonápolás ügyében

A Fidesz a tegnapi nap leszavazta az Országgyűlésben azt a határozati javaslatot, mely célul tűzte volna ki, hogy az otthonápolásért a minimálbérrel megegyező bér járjon. Mindez azért érdekes, mert a javaslat szövege szó szerint megegyezett egy Mátrai Márta által 15 éve benyújtott javaslattal: a Fidesz ezzel egyrészt elismerte, hogy átverte és megvezette az otthonápolókat, másrészt kimondta azt is, hogy semmi gondja nincs azzal, hogy 15 év alatt sem tud megoldani egy általuk is súlyosnak tartott problémát.

Mátrai Márta 2004-ben nyújtott be egy olyan határozati javaslatot, amiben elkötelezte volna magát az Országgyűlés, hogy a minimálbér szintjére emeli az otthonápolásért járó támogatást. Ezt az akkori baloldali többség leszavazta, de a probléma azóta sem oldódott meg. Hiába telte el 15 év, hiába kormányzott ebből több mint tíz évben a Fidesz, a gyermeküket vagy idős rokonukat otthon ápolóknak járó támogatás még mindig nevetségesen alacsony.

A Fidesz a javaslat leszavazásával újfent bizonyította, hogy egy szavát se lehet elhinni: a kormánypártot egyszerűen nem érdekli az otthonápolók problémája, legfeljebb az ígérgetésig vagy a hazudozásig jutnak, de nem megoldani akarják a helyzetet.