Schmuck Erzsébet, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke nyílt levélben fordul Ovádi Péterhez, a Nemzeti Állatvédelmi Program miniszteri biztosához, és azonnali lépéseket sürget.

Schmuck Erzsébet örömét fejezte ki, hogy a Fidesz-kormány, ugyan tíz évet várva, de végre elindította a Nemzeti Állatvédelmi Programot. A zöldpárti képviselő konzultáció helyett ugyanakkor konkrét lépéseket vár a kormánytól:

„A szenvedő állatoknak nincsenek éveik, azonnali cselekvésre van szükség, a meglévő jogszabályok maradéktalan betartatására. Az állatokat nem érdekli a politika, csupán megfelelő bánásmódot, alapvető igényeik kielégítését és tiszteletet várnának. Nekik teljesen mindegy, hogy zöld, narancssárga, vagy piros színben védjük meg őket!”.

A nyílt levélben arra is rámutat a képviselő, hogy a kormányzati konzultációban szereplő problémakörök többségére az LMP nyújtott be konkrét megoldási javaslatokat az elmúlt években. Ezeket azonban már a bizottsági eljárás során lesöpörte a fideszes többség.

Az LMP-s képviselő tájékoztatást kért a miniszteri biztostól, hogy a kormány pontosan milyen intézkedésekkel, képzésekkel, és erőforrással tervezi támogatni munkájuk végzésében az állatvédő szervezeteket, a helyi jegyzőket, és a NÉBIH hatósági állatorvosi rendszerét, melynek megerősítése mind állatjóléti mind élelmiszerbiztonsági szempontból nagyon sürgető lenne.

A nyílt levél itt megtekinthető.

LMP sajtó