A kormánynak az időseket semmibe vevő politikáját bizonyítja a Magyar Nemzeti Bank pár napja közzétett inflációs jelentése is. A számok nem hazudnak: a jelentés, amely a kormány költségvetésén alapul, azt állapította meg, hogy a járvány miatt hozott kormányzati intézkedések nullával egyenértékű segítséget jelentenek a nyugdíjasoknak.

A kormány magukra hagyta a nyugdíjasokat – ez pedig elfogadhatatlan.

Az LMP azt sürgeti, hogy:

  • a jövőre tervezett, a 13. havi nyugdíj első, egy heti részletére szánt 77 milliárd forintot most azonnal kapják meg a nyugdíjasok egyenlő mértékű nyugdíjemelés formájában,

  • a nyugdíjasok fogyasztói kosarát vegye figyelembe a kormány az inflációkövető nyugdíjemelésnél, és amennyiben a vártnál nagyobb mértékben emelkednek az árak – mint most -, akkor azonnali nyugdíjkiegészítésre kerüljön sor,

  • a nyugdíjasok 3,5%-nál alacsonyabb gazdasági növekedés esetén is kapjanak nyugdíjprémiumot és ez épüljön be a nyugdíjba.

  • Ezek mellett pedig a minimálnyugdíjat emeljék a két és félszeresére, azaz havi 71 250 Ft-ra.

A kormány folyamatosan azt hangoztatja, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét, hiszen az emelést az inflációhoz igazítja. De tudjuk, és a kormánynak is tudnia kellene, hogy a hivatalos inflációban benne vannak például a közelmúltban még igen alacsony üzemanyagárak is. Viszont a nyugdíjasok fogyasztói kosarában alacsony hányadot képvisel az üzemanyag költség, a nagy tétel rezsi mellett az élelmiszer és a gyógyszer.

A kormány időspolitikája miatt a nyugdíjasok egyre inkább elszegényednek.

Az elmúlt évek gazdasági növekedéséből ők alig –alig részesültek. Míg a bérek több éven keresztül nagyjából 10%-kal nőttek, a nyugdíjemelés mértéke harmadrésze volt ennek a számnak.

Voltak évek, ugyanúgy, mint az idei is lesz, hogy még nyugdíjprémiumot sem kaptak. A jövőre tervezett 13. havi nyugdíjnak nevezett, de valójában egy heti pluszjuttatás most nem segít az idősek mindennapi problémáin. Most van járvány, most van gazdasági válság, most ugrottak meg az élelmiszer árak, most lenne szükség segítségre. Ki tudja, mi lesz jövőre.

Ezért követeli az LMP, hogy a kormány ne hagyja az útszélen a nyugdíjasokat, azonnal emelje a nyugdíjakat!

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke