Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint Magyarország és benne a vállalkozások jelentős része a katasztrófa felé sodródik a koronavírus-járvány okozta válságban. A párt ezért egy programot dolgozott ki a mikro-, kis- és közepes vállalkozások megmentésére.

Csárdi Antal keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján kijelentette: a bértámogatási rendszert az alapjaitól kell újragondolni. Nemcsak a mértékét kell megnövelni, hanem a jogosultak körét is, de az utófinanszírozás rendszerét is elfogadhatatlannak ítélte.
Az ellenzéki politikus szerint a támogatás mértékét a kieső bevétel 75 százalékára kell emelni, és legalább a nyár közepéig biztosítani kell a program futását, amit jelenleg március 10-ig hosszabbított meg a kormány. Szerinte ez is hatalmas bizonytalanságot kelt.
Az LMP az egyéni vállalkozásoknak is nyújtana jövedelempótló támogatást – mondta -, de szerinte a fix költségekhez, a rezsikiadásokhoz is hozzá kell járulnia az államnak.
Egy újranyitási támogatást is ki kell dolgozni azoknak, akik az elmúlt hónapokban elveszítették bevételeiket – sorolta a javaslatokat.
Leszögezte azt is: elsősorban a mikro-, a kis- és a közepes vállalkozásokat kell támogatni, az elfogadhatatlan, hogy “Mészáros Lőrinc és a hozzá köthető erős szereplők elviszik a támogatások zömét” – fogalmazott. Ez által ugyanis a támogatott piaci szereplők tovább növelik versenyelőnyüket, a kisvállalkozások szerepvállalása azonban megnehezül.