Az LMP határozottan követeli, hogy a közmédia állítsa helyre a törvényes rendet és tartsa tiszteletben az országgyűlési képviselői jogokat.

Az MTVA-nak két alapvető feladata van. Az egyik, hogy megfeleljen a közszolgálatiság követelményeinek, a másik, hogy tartsa be a hatályos magyar törvényeket. A súlyos közpénz milliárdokkal kitömött MTVA mindkét feladatában megrázó mértékben megbukott. Közszolgálatiság helyett silány kormánypropagandát folytat, és most a bíróság is kimondta, hogy törvénysértést követett el az ellenzéki képviselőkkel szemben.

Az országgyűlési képviselők munkájának egyik hangsúlyos része, hogy átlássák és ellenőrizzék a közintézmények működését. Ez fontos feladatuk és törvényileg is biztosítva van számukra, hogy fizikailag is bejárhassanak az állam által fenntartott, közfeladatokat ellátó intézményekbe. Ennek érdekében a mostani ítélet nyomán az LMP jogi lépéseket tesz, hogy az országgyűlési képviselők számára biztosítsák a közhivatalokba való bejutásukat.

Keresztes László Lóránt
frakcióvezető (LMP)