fbpx

Azonnali és teljes körű béremelés kell a szociális szektorban!

Nem kétséges, hogy a szociális szektor az összeomlás szélén, ráadásul a kormány a jövő évi költségvetésben sem növeli a szociális területre szánt forrásokat, rendre lesöpörték a kormánypárti képviselők az LMP módosítói javaslatait. Az LMP szerint azonnali és teljes körű béremelésre van szükség. 

Tudjuk, hogy a szociális szektorban van a legnagyobb elöregedési ráta, itt a legalacsonyabb a diplomások és a szakképzéssel rendelkezők fizetése, és itt van a legtöbb betöltetlen álláshely is. Álláspontunk szerint a három legnagyobb állami bértáblát – egészségügy, oktatás, szociális – közül jelenleg a szociális  végzettség szerint kell egységesíteni. A szociális ágazat ugyanis a huszonnegyedik órában van. A szektor Magyarország egyik kitörési ágazata lehetne, ehelyett a kormányzati politika mostohagyereke. Az idősödő társadalom miatt hiába lesz az ágazat egyre fontosabb, ha a kormány alacsony bérekre építő politikája miatt a jelenlegi ellátottságot is nehezen tudja a szektor nyújtani.

Az ágazat bérrendezését nem pótlékokban, hanem a minimálbérre alapuló tiszta és egyszerű rendszerben kell megoldani, hogy véget érjen a függés és kiszámíthatatlan bérezés.A propagandával szemben a valóság az, hogy  Magyarországon vannak olyan szociális intézmények ahol a gépkocsivezető többet keres mint az ott dolgozó ápoló. A valóság az, hogy ma Ausztria keleti felén nehéz nem magyar névtáblát találni szociális intézményekben. A valóság az, hogy ma Magyarországon a szociális rendszert az elkötelezett és hősies dolgozók tartják még életben. Adjuk meg nekik, amit megérdemelnek: az anyagi megbecsülést.

Kanász-Nagy Máté,
az Országos Elnökség titkára,

Ungár Péter
országgyűlési képviselő

2019-08-05T12:44:55+00:00 2019. 08. 05.|Sajtó|