Durvul a szeméthelyzet: rengeteg Nógrád és Pest megyei településen leáll a szemétszállítás. Az LMP álláspontja szerint a kormány központosító politikája már a hulladékgazdálkodást is elérte: mint ismert, „kuka-holding” néven elhíresült szervezetet jelöltek ki országos hatáskörrel: azonban az nem sikerült, hogy egy új, jól működő és költséghatékony rendszert alakítsanak ki.

Az LMP határozott meggyőződése, hogy a kormány központosító politikája tönkretette a hulladékszállítást és gazdálkodást is. Azt a felvetést, miszerint majd a katasztrófavédelem fogja ellátni a szemétszállítást, pedig mérhetetlenül cinikusnak és egyben felháborítónak tartjuk.

Követeljük a kormánytól: ne csináljon maffiaüzletet a szemétszedésből, és azonnal intézkedjen a szemétszállítás rendezése érdekében. Általánosságban véve az LMP álláspontja, hogy nem hulladékgazdálkodásról kell egyáltalán beszélnünk, hanem hulladék-megelőzésről. Ennek, példának okáért olyan fontos elemei vannak, mint az egyszer használatos műanyag termékek forgalmazásának betiltása. Mint ismert, a Fidesz ezt nem szavazta meg az Európai Parlamentben, az Országgyűlés elé pedig korábbi ígéretükkel szembemenve sem nyújtották be az erről szóló törvényjavaslatot.

Schmuck Erzsébet,
a Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke (LMP)