Demeter Márta országgyűlési képviselő a sajtóból értesült arról, hogy a legfőbb ügyész – fideszes politikusok tavaly októberben tett feljelentése alapján – hivatali visszaélést feltételezve kéri az Országgyűléstől a képviselői mentelmi joga felfüggesztését. 

Az elmúlt hónapokban Demeter Márta sorra nyerte a sajtóhelyreigazítási pereket azokkal a médiumokkal szemben, amelyek őt alaptalanul titoksértéssel, minősített adatok nyilvánosságra hozatalával vádolták. Ugyanígy áll minden más eljárás elé is, hogy igazát azokban is bizonyítsa.

Az mindenesetre jól mutatja a magyar közélet állapotát, hogy míg a mai napig nem sikerült az illetékes hatóságoknak előre jutniuk abban, hogyan kerülhettek ki Demeter Mártával és édesanyjával kapcsolatos adatok a Honvédkórházból, és hogyan használhatta azokat a kormánypárti sajtó lejárató célokra, addig fideszes feljelentésre eljárnak a NER egyik leghatározottabb kritikusával szemben.

 

LMP frakció