A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy ugyanannyi munkahelyet teremtenek, mint amennyi a járvány miatt elveszett, ugyanakkor nem mutatott be semmilyen komolyan vehető javaslatot. Az LMP figyelemmel a várható második hullámra, javasolja a kormánynak, hogy komplex épületenergetikai programra azonnal különítsen el 200 milliárd forintos keretet, hogy neki lehessen fogni a hazai lakóépület állomány szigetelésének, energetikai korszerűsítésének. Napelemeket pedig minden épületre lehetne és kell tenni.

A program szinte azonnal új munkahelyeket teremt, sok ezer embernek biztosítana munkát. Valódi rezsicsökkentést jelent a családok számára, érzékelhetően kevesebbet kellene a családoknak kifizetnie télen a fűtésre, számlájuk akár 50-60 százalékkal is alacsonyabb lehet. Végül, de nem utolsó sorban klímavédelmet is jelent, hiszen a CO2 kibocsátás 16 százaléka az otthonaink fűtése és hűtése miatt kerül a légkörbe.

Jelenleg mintegy 3,5 millió lakás nem felel meg a korszerű műszaki és hőtechnikai követelményeknek, ezeket mindenképp szigetelni kellene. Ebből 2,5 millió családi ház. A lakóépületek közel háromnegyede 1980 előtt épült, az energia felhasználásuk rendkívül magas. Érdemi javulást nem sikerült elérni az elmúlt években, miközben az energiaszegénység továbbra is jelentős probléma.

A napelem telepítési program pedig hosszútávon oldaná meg a családok környezetvédő és olcsó energiaellátását.

Schmuck Erzsébet,
az LMP társelnöke