A fővárosi LMP értetlenül áll a Fővárosi Önkormányzat azon döntése előtt, amely ellehetetleníti a Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny befutóját. A döntés különösen a Red Bull Air Race engedélyezésének fényében megmagyarázhatatlan: mint ismeretes az állam által milliárdokkal támogatott rendezvény miatt több napon át és jóval nagyobb területen voltak forgalomelterelések, útlezárások, miközben a két rendezvény zaj- és levegőszennyezés, a fővárosiak életminőségére gyakorolt hatás tekintetében össze sem hasonlítható.

Mellébeszélésnek tartjuk az augusztus 20-i Állami Ünnepségre való hivatkozást, hiszen az eleve meglévő forgalmi változások nem a rendezvény megtartása ellen, hanem éppen mellette szólnak, a nemzeti ünnephez kapcsolódó forgalmi változásokat a lakosság évtizedek óta megszokta és elfogadta.

Az LMP álláspontja szerint a főváros vezetése vagy nem érti, kizárólag a forgalomkorlátozás szempontjából közelíti meg a Red Bull Air Race miatti lakossági felháborodást és most más rendezvények kárára kompenzál, vagy pedig mindenféle értékrend és mérlegelés nélkül, pénzfeldobással vagy egyéni szimpátia alapján dönt arról, hogy mely sportrendezvények rendezhetők meg Budapest utcáin és melyek nem.

Gál József,
az LMP fővárosi képviselője