Auschwitz felszabadításának 75. évfordulóján ma a holokauszt áldozataira emlékezünk. Az LMP politikai közössége kegyelettel emlékezik a több millió áldozatra, köztük az ártatlanul meggyilkolt hatszázezer magyar honfitársunkra. A főhajtáson túl, szembe kell néznünk a múlt bűneivel és ki kell mondanunk ma is: soha többet! Soha többet nem tűrhetjük a kirekesztést, az antiszemitizmust, rasszizmust, a jogfosztást, a gyűlöletkeltő politikát. 

A második világháború után soha többé nem szabad megkérdőjelezni, hogy a kirekesztés és az agresszió nem jelent megoldást semmilyen problémára. Az emberi méltóságot nem csupán a fizikai erőszaktól kell megvédeni, hanem az írásban, szóban vagy akár politikai propaganda során elkövetett sérelmektől is. A mai nap az emlékezésé, a gyászé és a figyelmeztetésé a jelen- és utókor számára, hiszen az emberi méltóság, a polgári önbecsülés, a társadalmi egyenlőség értékeinek védelme közös feladatunk és felelősségünk. Soha többet nem engedhetjük a fajgyűlölő, kirekesztő, gyűlöletkeltő megnyilvánulások térnyerését, mert nincsenek, és nem lehetnek másodrangú állampolgárok Magyarországon, a különböző identitások, kulturális sajátosságok és hagyományok a magyar nemzeti kultúra szerves részei: erősebbé, gazdagabbá, büszkébbé téve közös hazánkat.

 

Schmuck Erzsébet és Kendernay János
az LMP társelnökei