A tegnapi napon az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) és az EMMI lezárta a gyermekek otthongondozási díjáról (GYOD) szóló egyeztetéseket. Ennek eredményeképp mind az EMMI, mind az AOSZ elismerte, hogy az autizmus szempontokat nem vette a kormányzat kellő mértékben figyelembe a GYOD megállapításakor alkalmazott szempontrendszerben. Az EMMI a tájékoztatás alapján a kormány most is tárgyalja a pontrendszer módosítását.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője már a GYOD bevezetésénél felhívta az EMMI figyelmét, hogy a pontrendszer nem veszi figyelembe az autista gyermekek egyéni életkörülményeit. Ungár pert indított a háttértanulmányért és ombudsmanhoz fordult az ügyben.

Az EMMI ennek ellenére minden parlamenti kérdésre, minden civil szervezet figyelemfelhívására, minden kritikára azzal válaszolt, hogy „politikai hisztériakeltés” folyik az ügyben.  Az EMMI ahelyett, hogy megoldotta volna ezt a problémát vagdalkozott, vádolt és hárított.

Az EMMI a pártpolitika által vezérelt semmittevésével fél évet már eltékozolt, rengeteg családban bizonytalanságot okozva. Ugyanakkor az is siker, hogy mára legalább a problémát beismerte a kormányzat.

Ugyanígy várjuk, hogy az EMMI elismerje, hogy továbbra is problémát jelent az autista gyermeket nevelő családoknak, hogy a fejlesztések drágák, súlyos férőhelyhiány tapasztalható a lakóotthonokban és küzdelmes a beiskoláztatás.

LMP Sajtó