fbpx

Igazságos nyugdíjakat!

A kormány novemberben fizeti ki a törvény által biztosított nyugdíjkorrekciót, ami a fogyasztói árak emelkedése miatt jár a nyugdíjasoknak.

Megdöbbentő látni, mennyire egyenlőtlen és igazságtalan a korrekció mértéke, hiszen 46 758 nyugdíjas még havi ötezer forintnyi kiegészítést sem kap. Ehhez képest a kiemelt nyugdíjban részesülők százezer forint feletti összeghez jutnak, de olyanok is akadnak, akik majdnem százhetvenezer forintos nyugdíjkorrekciót tehetnek zsebre.

Ennek oka az, hogy a kormány megszüntette a korábbi nyugdíjplafont, így bizonyos réteg nyugdíja korlátlanul emelkedhetett. A szegényebbekre viszont már nem jut elég pénz: A 28 500 forintos öregségi nyugdíjminimum értéke 2008 óta nem változott, pedig ezalatt a forint értéke a negyedére csökkent. A 2,5 millió nyugdíjas közül mintegy 47 ezren kapnak 50 ezer forintnál kevesebb, 600 ezren 100 ezer forint alatti nyugdíjat. Különösen méltánytalan ez annak fényében, hogy már kétmilliós nyugdíjak is léteznek.

Az LMP határozott álláspontja szerint a nyugdíjak azonnali, nem százalékban meghatározott, hanem egyösszegű emelése szükséges. Hosszabb távon pedig a nyugdíjemeléseket sávosan kellene meghatározni. Ezekkel a lépésekkel lehet érdemben a növekvő egyenlőtlenségeket csökkenteni.

Schmuck Erzsébet
frakcióvezető-helyettes, LMP

2019-09-20T13:58:14+00:00 2019. 09. 20.|Sajtó|