A kormány a 2022. évi költségvetésben sem hajlandó pénzt áldozni a megélhetés könnyítésére és a klímakatasztrófa elkerülésére

A kormány kedden benyújtotta Magyarország 2022.évi központi költségvetését, melyben nyoma sincs az LMP által szorgalmazott, a járvány és a válság miatt nehéz helyzetbe került emberek és vállalkozások támogatásának, sem a klímakatasztrófa elkerüléséhez szükséges beruházásoknak.

A felesleges, káros és tengernyi közpénzt felemésztő terveket, vagy a propaganda működéséhez szükséges százmilliárdokat nem felejtette el Varga Mihály minisztériuma. Paks II-re 270 milliárd forint, állami propagandára 100 + 18 milliárdot, a kínai vasútra és egyetemre is százmilliárdokat szán a Fidesz-kormány. Ezzel szemben a méltatlanul alacsony álláskeresési járadék meghosszabbítására, a járványban kimerült szociális dolgozók béremelésére, a bezárások miatt padlóra került vállalkozások felemelésére, vagy a klímakatasztrófa elkerüléséhez szükséges vízvisszatartási, energetikai és más zöld beruházásokra már nem futja.

Az Orbán-kormány elkészítette a választási költségvetését, melyben a haveroknak még több jut, a propagandagépezet száguldhat, de a rászorulók nem kapnak érdemi segítséget. Az LMP-Magyarország Zöld Pártja rengeteg módosítási javaslattal él majd, hogy a költségvetés igazságosabb és fenntarthatóbb legyen, bár illúzióink nincsenek. Ezen költségvetés valódi korrekcióját a jövő évi választások után fogjuk elvégezni.

Csárdi Antal,
az LMP frakcióvezető-helyettese

2021-05-04T16:40:38+00:00 2021. 05. 04.|Aktualitások, Sajtó|

Kövessen minket a Facebook-on!


This will close in 20 seconds