A kormány csak a honvédség létszámhiányát növeli

A benyújtott javaslat nem oldja meg a Magyar Honvédségben kialakult helyzetet. Attól, hogy papíron növelik a létszámot, még nem lesz több bevethető katonánk. Az eddig 7-8 ezer fős létszámhiány viszont így 15 ezer fősre növekszik. Így az évente 10-12 millió túlóra mennyisége is drasztikusan emelkedhet. A helyzetet tovább rontja, hogy 2019. január 1-től a katonák esetében sem fizethető ki tovább a túlóra, csak szabadságban adhatják ki, ami a létszámhiány miatt ellehetetleníti a szolgálat megszervezését. Ezért azonnali cselekvés kell. Törvénymódosítást nyújtottunk be, amely január 1. után is lehetővé teszi a túlóra kifizetését a honvédelmi és rendvédelmi állománynak is. Ha fontos a kormánynak az ország biztonsága, elfogadja a javaslatunkat.

  1. Biztosítson mind a katonák mind a honvédségi dolgozók számára versenyképes illetményeket, a létszámhiány feltöltésével mérsékelje érdemben a tarthatatlan túlszolgálat és túlmunka mértékét. Javítsa a munkakörülményeket, az egyéni felszerelés modernizációjával és a laktanyák felújításával. Dolgozza ki az érintettek bevonásával az új típusú korkedvezményes nyugdíjrendszert, mely további szolgálatra ösztönöz, mégis biztonságot és kiszámíthatóságot nyújt az állománynak;
  2. Növelje érdemben a honvédség költségvetését, hogy 2022-re elérje a GDP 2%-át. A növekményből évente 50%-ot a technikai eszközök modernizációjára, 20%-ot pedig az állomány illetményének emelésére fordítson. Nem mindegy, hogy a magasabb költségvetési források hogyan kerülnek felhasználásra, minden a haza védelmére szánt adófizetői forintnak a honvédségnél a helye és nem kormányhoz közeli körök zsebében. Ezért a beszerzéseket átláthatóan, a szakbizottságok érdemi és rendszeres tájékoztatása mellett valósítsák meg;
  3. A honvédség katonai képességei érdemi fejlesztésre szorulnak, így elodázhatatlan modern haditechnikai eszközök beszerzése, ehhez pedig valós, hosszútávú haderőfejlesztési terv kidolgozása és megvalósítása.
  4. A fegyveres erő demokratikus irányítása és ellenőrzése megvalósuljon mind a honvédelmi minisztérium civil irányításának megőrzésével, mind az országgyűlés és a szakbizottságok ellenőrzési jogosítványainak biztosításával. Minden eszközzel fel kell lépni az ellen, ha a Magyar Honvédséget direkt pártpolitikai utasításoknak akarnák alárendelni.

 

Demeter Márta,
a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke

2018-10-11T12:55:53+00:00 2018. 10. 11.|Sajtó|