Kreitler-Sas Máté az LMP újbudai önkormányzati képviselője hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen a Miniszterelnökség tulajdonában lévő ÉMI-telek (1113 Budapest, Diószegi út 37.) értékesítésével kapcsolatban.

A napokban Lázár János, korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter interjút adott a valaszonline.hu portálnak, melyben a következőket nyilatkozta: “Egy ember, akit kineveztünk oda igazgatónak, visszaélt a közbizalommal és meg is lopta az államot. Ezen nem tompított, hogy kirúgtam őket és az sem, hogy az adásvétel megkötése után félmilliárd forinttal még megemeltük a vételárat. Utólag. Nagyon durva, valódi korrupciós ügy volt az.”

A korábbi miniszter ezen kijelentéseit az általa vezetett Miniszterelnökség tulajdonában lévő ÉMI-telek (1113 Budapest, Diószegi út 37.) értékesítésével kapcsolatban tette. Meglátásom szerint a nyilvánosságban megjelent információk felvetik a bűncselekmény gyanúját, ezért mint az érintett körzet egyéni önkormányzati képviselője, az ügy kivizsgálása érdekében feljelentést tettem hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt, mondta Kreitler-Sas Máté.

 

Kreitler-Sas Máté
képviselő
Újbuda Önkormányzata