Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője mai sajtótájékoztatóján a magánélet védelméről szóló, tegnap elfogadott törvényjavaslattal kapcsolatban felszólította Áder János köztársasági elnököt, hogy azt ne írja alá. Amennyiben mégis megteszi, az LMP utólagos alkotmánybírósági normakontrollt fog indítványozni.

A magánélet védelméről szóló jogszabályról Csárdi Antal elmondta, hogy az alkalmas lehet arra, hogy a sajtó és a politikai vita nyilvánosságát korlátozza, tehát hogy jogi eszközökkel vegyen ki témákat a politikai vitákból.

A politikus kifejtette: Kósa Lajos anyjának sertéstelepe, Lázár János fiának földjei, Tiborcz István gazdagodása, vagy a vak komondor ügye is mind az a kategória, ami nem tárható a nyilvánosság elé, mert a magánszemélyekkel kell azonos védelmet kapnia a politikusnak.

Az LMP álláspontja szerint ugyanennyire aggályos, hogy az interneten magáncélból közölt adatok csak az érintett egyértelmű hozzájárulásával használhatóak fel. Csárdi Antal hangsúlyozta, hogy emögött is a fideszesek meggondolatlan közösségi média bejegyzéseiből született cikkek lehetnek, de ebben a formában durva kockázatot jelenthetnek az online sajtó azon részének, ahol a jogi eljárások költségeit nem a propagandaminisztérium fizeti ki.

Az LMP a törvényjavaslatra nemmel szavazott, mert határozott álláspontunk, hogy a politikusoknak, mint közszereplőknek többet kell tűrniük a véleménnyilvánítás szabadságának keretében.

A sajtószabadság és a véleménynyilvánítás korlátozására alkalmas, magánélet védelméről szóló törvény az LMP álláspontja szerint tehát alkotmányellenes.

Csárdi Antal ezért felszólítja Áder János köztársasági elnököt, hogy ezt az alkotmányellenes törvényt ne írja alá. A politikus hangsúlyozta: amennyiben alkotmányos kötelezettségével mégis ellentétesen cselekszik, úgy az LMP alkotmánybírósági utólagos normakontrollt fog kezdeményezni a magánélet védelméről szóló törvényről.

LMP sajtó