Az Európai Bíróság kimondta, amit az LMP a kezdetektől képvisel: a nem világosan megfogalmazott devizahitel szerződéseket a bíróság felülvizsgálhatja. Amíg ez megtörténik, követeljük, hogy a kormány a folyamatban lévő kilakoltatásokat állítsa le!

A devizahitelesek adósságát újra kell számolni, mivel a tisztességtelen tájékoztatás miatt az árfolyamkockázattal járó terheket teljes mértékben az adósra hárították és a devizahiteles törvények nem oldották meg a fennálló problémákat. A tisztességtelen tájékoztatás és az előnytelen forintosítással járó igazságtalanság levét azok az emberek isszák meg, akik az utóbbi években elvesztették lakásukat vagy épp most néznek szembe ezzel a veszéllyel. A Magyar Nemzeti Banknál lévő, a forintosítással szerzett vagyonból képezzenek egy alapot, amivel konszolidálni lehet a devizahitel károsultak szerződéseit.

A legsürgetőbb feladat most, hogy a végrehajtásokat fel kell függeszteni, hiszen az elmúlt hónapokban több ezren kerültek utcára adósságaik miatt, azonban a mostani EB döntés alapján megnyílt a lehetőség, hogy újra bíróság elé vigyék ügyüket a tisztességtelen tájékoztatás miatt.

Felszólítjuk a kormányt, hogy vizsgáltassa meg, hogy az érintett időszakban kötött devizahiteles szerződések során az ügyfeleket megfelelően tájékoztatták-e. Ne hagyja magára az igazukért évek óta küzdő, elkeseredett adósokat, a bankok után a kormány ne tolja rájuk a felelősséget, hanem alkossa meg azokat a törvényi rendelkezéseket, amelyek alapján az adósok gyors és igazságos újraszámítást kaphatnak.

Csárdi Antal
országgyűlési képviselő