fbpx

LMP: a svéd oktatási rendszer jó példa lehet Magyarország számára

Az LMP nem diktatúráktól vagy féldiktatúráktól akar tanulni, hanem olyan országoktól, amelyek fejlődni tudtak – jelentette ki Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje kedden Budapesten, miután konzultált Gustav Fridolin svéd oktatási miniszterrel.

Szél Bernadett Gustav Fridolinnal közös sajtótájékoztatóján kijelentette: az LMP programjában kap a legnagyobb hangsúlyt az oktatás, pártja világszínvonalú képzést biztosítana a fiataloknak. Ehhez megdupláznák a szektor forrásait, nagyobb szabadságot nyújtanának a tanároknak, és csökkentenék a diákok, de az oktatók terheit is.

A kezdő tanárok bérét megháromszoroznák, a teljes bértömeget megdupláznák, és visszaadnák az iskolákat az önkormányzatoknak. A svéd tapasztalatokat is figyelembe véve növelnék a pedagógiai asszisztensek számát, jól működővé tennék az integrált oktatást, a hátrányos helyzetű térségekben pedig extra motivációt nyújtanának a pedagógusoknak bérek vagy szolgálati lakás formájában – sorolta.

Pártja nemcsak az első, hanem a második és harmadik diploma megszerzését is ingyenessé tenné, de még a PhD fokozat elérését is – mondta.

Gustav Fridolin a svéd zöldpárt társelnökeként nagyra értékelte a pártja és az LMP közötti együttműködést.

Azt mondta: gazdasági nehézségek idején egyedül az oktatási rendszer kiemelt fejlesztése nyújthat megoldást, a kreatív gazdaság megteremtéséhez a kisgyermekkortól egészen a PhD-ig be kell fektetni az oktatásba. Svédország a PISA-eredmények csökkenésekor ezt tette, a zöld párt kormányon emelte a kiadásokat, és jelentősen növelte a szektorban dolgozók számát. Fontosnak tartják a tanárok szabadságát és jogát arra, hogy saját döntéseket hozzanak, növelték a béreket, ezzel vonzóbbá tették a pályát. Az egyenlőtlenség csökkentésére is hangsúlyt fektetnek – sorolta.

A miniszter kérdést kapott azzal kapcsolatban, hogy problémát jelent-e országa iskoláiban a bevándorlás. Azt felelte: Svédország régóta felelősséget vállal a háború elől menekülők segítésében, és azáltal is erősebb országgá vált, hogy befogadta a Magyarországról az elnyomás elől oda menekülőket. Az 1990-es években a Balkánról érkeztek hozzájuk, akiknek a gyermekei legalább olyan jól teljesítenek az iskolában, mint a svédek. Mindez megoldható – jelentette ki -, hozzátéve: biztos benne, hogy akik ma érkeznek háború elől Svédországa, ugyanígy hozzátesznek majd a társadalmához.

Szél Bernadett arra a kérdésre, hogy oktatási programjuk forrását honnan biztosítanák, azt mondta: visszaveszik a forrásokat az összes fideszes oligarchától, és nem stadionokba fektetik a pénzt. Szerinte a fideszes korrupció lehetetleníti el a fejlesztéseket.

Karácsony Gergely, az MSZP-P miniszterelnök-jelöltjének felvetésére az LMP-nek is lehetőséget biztosító koalíciós kormányzásról azt mondta: se a jobboldallal – Fidesz, Jobbik -, se a baloldallal – MSZP és szövetségi köre – nem tudnak koalíciót alakítani, mert elvi szinten nem tudnak együttműködni egymással. Ha azonban a választás eredménye arra lehetőséget biztosít, egyetlen konkrét ügyben tudnának együttműködni az ellenzéki oldalon: egy demokratikus választás feltételeinek megteremtésében, amely alapján tarthatnának egy előrehozott választást, a jelenlegi ugyanis szerinte nem lesz demokratikus.

Az LMP Magyarország egyetlen oligarchamentes pártja, nem kaptak pénzt Simicska Lajostól a visszalépésekért – szögezte le egy másik kérdésre.

MTI/LMP

2018-03-28T10:18:51+00:00 2018. 03. 28.|Sajtó|