Az elmúlt hetekben a román belpolitika a járványkezelés helyett a magyarokat állította be veszélyforrásnak. 

Klaus Johannis uszító szavai, a Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslata, mely megszüntetné a magyar kisebbségvédelmi tervezetek beterjesztését, javaslat az RMDSZ mint párt törvényen kívüli helyezésére és most a román Trianon törvény, mely emléknappá és ünnepé tenné Erdély Magyarországtól való elcsatolását is azt mutatja, hogy Romániában nincs megfelelő kisebbségvédelem.

Várjuk az Európai Bizottság és az Európai Parlament demokráciára kényesen ügyelő képviselőinek kiállását az erdélyi magyar kisebbséget sújtó javaslatok ellen.

Továbbra is kérjük a külügyminisztert, adjon át tiltakozó jegyzéket a román kormánynak. Elvárjuk a magyar kormánytól, tegyen meg mindent az erdélyi magyarok védelméért most és a közelgő trianoni 100-ik évforduló idején is.

Támogatásunkat fejezzük ki külhoni nemzettársaink felé. A magyar nemzet egy és bonthatatlan.

Keresztes László Lóránt és Ungár Péter,
az LMP országgyűlési képviselői