Alapvetően előremutató és pozitív lépés, hogy az EMMI módosította a gyermekek otthongondozási díját (GYOD) szabályozó szempontrendszert.  Az autizmus spektrumzavarral elő gyermekek szempontjainak eddigi figyelembe nem vétele viszont rengeteg bizonytalanságot és elkeseredettséget okozott az érintett szülőknek. Sajnálatos, hogy bő fél évet kellett várni az új rendeletre, továbbá az is, hogy az EMMI politikai hisztériakeltésnek nevezte a megfogalmazott kritikákat.  

Az új rendelet ugyanakkor továbbra sem veszi figyelembe azokat a gyermekeket, akik ugyan eltérő mértékben, de képesek önellátásra, azonban állapotuknál fogva állandó felügyeletre szorulnak. Az ilyen állapot is az egyik szülő munkaerőpiacról való kiszorulását eredményezi, aminek pótlására jött létre elviekben a GYOD.

Külön szomorú, hogy a rendelet módosításakor azokra a gyermekekre sem gondoltak, akik ugyan önellátóak, de krónikus vagy ritka betegségük, állapotuk miatt veszélyt jelent számukra az iskolai környezet, így otthongondozásra szorulnak.

Az LMP ezért elvárja, hogy az EMMI a rendelet további módosításáról egyeztessen az érintett szervezetekkel, és ne csak a kormányközeliekkel. Továbbá figyelmébe ajánljuk a kormányzatnak, hogy a GYOD megítélése nem csak pontrendszer alapú lehet, hanem diagnózis alapú is.

Itt az ideje, hogy az állam végre megbecsülje a gondoskodó munkát és ne visszaéléseket vizionálva spóroljon a szociális ellátórendszeren!

Ungár Péter
országgyűlési képviselő