fbpx

Reagálás Fülöp Attila sajtótájékoztatójára

A kormány ugyan már elismeri, hogy a GYOD meglévő szempontrendszere nem alkalmas az autisták állapotának megítélésére, de még mindig nem hajlandó egységesen megadni minden autizmussal diagnosztizált gyereket nevelő családnak a támogatást. Ehelyett szűk egy évvel a bevezetés után most kezdik el új pontokkal kiegészíteni a szempontrendszert. Az LMP szerint nem lehet tovább családok ezreit bizonytalanságban tartani, ezért azonnali cselekvésre van szükség: a párt álláspontja szerint a diagnózissal automatikusan járó támogatás az egyetlen valódi megoldás.

Azzal, hogy majdnem egy évvel a GYOD bevezetése után még mindig a szempontrendszert alakítgatja a kormány, maguk ismerték el, hogy az otthonápolási díj bevezetése átgondolatlan volt, a Fidesz egyszerűen nem végezte el azt az előkészítő munkát, amire szükség lett volna.

Ráadásul erre még most sem képesek, mivel az új szempontrendszer sem veszi figyelembe azokat a gyermekeket, akik ugyan önellátóak, de krónikus vagy ritka betegségük, állapotuk miatt veszélyt jelent számukra az iskolai környezet, így otthongondozásra szorulnak. Illetve továbbra is várat magára, hogy a kormány munkaként ismerje el azt is, amikor valaki nem a gyermekét, hanem idős rokonát ápolja otthon, márpedig erre a legtöbben azért kényszerülnek, mert az állami ellátórendszer egyszerűn nincs megfelelő állapotban.

Ungár Péter
országgyűlési képviselő

2019-07-17T15:44:52+00:00 2019. 07. 17.|Sajtó|