Tisztességes bérek és munkafeltételek biztosítását, valamint a szakszervezeti jogok visszaállítását, valamint új sztrájktörvényt ígért kormányra kerülése esetén Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, miután szerdán találkozott a Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetőivel.

Az LMP társelnöke sajtótájékoztatón azt mondta: a megfelelő béreket szolgálja tervük a többkulcsos adóról, de a jövedelememelkedésben szerinte az érdekképviseleteknek is fontos szerepe van. Családbarát és munkavállaló-barát munka törvénykönyvét is kilátásba helyezett, és hangsúlyozta azt is: foglalkozni kell a nők és férfiak közötti bérkülönbséggel, amelynek hatását a nyugdíjakban is cipeljük.

Szél Bernadett vadkapitalizmusnak nevezte a rehabilitált munkakörök megszüntetését még az állami cégeknél is, mert, ahogy rámutatott, például a munkáját vesztett idősebb vegyészek egészségi állapotuk miatt se nagyon tudnak elhelyezkedni. A miniszterelnök-jelölt úgy látta: a robotizáció miatt Magyarországon néhány éven belül 200 ezren veszíthetik el az állásukat, a változásokra fel kell készíteni a gazdaságot.

A politikus a tájékoztatón az érdekképviselet úgynevezett fehér könyvét tartotta a kezében, amelynek munka világára vonatozó ajánlásait szerinte minden parlamenti erőnek figyelembe kell vennie. Azt ígérte: pártja munkaügyi döntéseit a szociális partnerekkel egyeztetve hozza majd meg.

Az LMP társelnöke a Fidesz bűnének nevezte mintegy 600 ezer ember elvándorlását, mert azt szerinte az alacsony bérek és munkavállalói, valamint szakszervezeti jogok felszámolása idézte elő.

Szél Bernadett azzal kapcsolatban, hogyan működne együtt Gyurcsány Ferenccel és pártjával, a DK-val a választás során, azt felelte: nemzeti érdek a Fidesz “keretek közé” szorítása, ezért az LMP minden ellenzéki párttal felvette a kapcsolatot. “Nem vagyunk érdekközösségben, de sorsközösségben vagyunk” – fogalmazott, hozzátéve: 2018 áprilisában nem demokratikus választások lesznek Magyarországon.

Vona Gábor és más jobbikos politikusok reagálásáról pártja együttműködési kezdeményezésére azt felelte: reméli, minden ellenzéki párt felismeri, hogy még háborúban is beszélnek egymással az emberek. Tisztázni szeretné a Jobbik hozzáállását, az LMP viszont nem csinál “valóságshowt” abból, hogy mit beszéltek egymás között más politikusokkal – mondta. Szerinte aki ezt teszi, a kormányváltás esélyét csökkenti.

MTI/LMP