Az új közszolgálati rabszolgatörvény miatt tömegesek a felmondások a közszférában. Az LMP álláspontja szerint a helyzet egyértelmű: ma nem a Fidesz védi meg a magyar munkavállalókat, hanem a Fidesztől kell őket megvédeni. Követeljük a köztisztviselői illetményalap 60.000 Ft-ra történő emelését, az erről szóló törvényjavaslatunkat újból benyújtjuk az Országgyűlés elé. 

Az LMP álláspontja szerint a közszolgálati feladatok színvonalas ellátásához, a közjó érvényre juttatásához megfizetett, megbecsült dolgozókra van szükség. Az önkormányzati hivatalban dolgozók ügye ráadásul önmagán túlmutat: béreik alacsonyan tartása az önkormányzati hivatalok, kormányhivatalok kiürülését, bezárását vonja maga után, ami pedig a vidéki települések halálos ítéletével ér fel.

Ahogyan az előző ciklusban számtalanszor, idén is újból benyújtjuk törvényjavaslatunkat a közszolgálati illetményalap 60.000 Ft-ra történő emeléséről. Megdöbbenésünknek adunk hangot, hogy a kormány idén sem volt hajlandó emelni, annak összege továbbra is 38.650 Ft. Ráadásul az új kormányzati igazgatásról szóló törvény értelmében a munkaidő napi kilenc órára emelkedik, ami ellentételezés nélkül emelhető 12 órára, ráadásul csökken az alapszabadság mértéke is. A Fidesz munkaalapú társadalma a munkavállalók kizsigereléséről és kizsákmányolásáról szól: a multik eszközeit használják, mert a multik markában vannak.

Demeter Márta és Keresztes László Lóránt,
az LMP társelnökei