fbpx

Zöld utat a szélenergiának!

A szélenergia tiszta, biztonságos és gazdaságos. A szélenergia a szerethető energia. Kiemelt szerepet kell betöltenie egy magyarországi zöld fordulat során. Válságtűrő és ellenálló, egy patrióta gazdaság alappillére, saját energiaforrásaink legoptimálisabb kihasználására adna lehetőséget – mondta Kendernay János, az LMP társelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A zöld párt társelnöke a szél hétfői világnapja előtt emlékeztet rá, hogy az LMP a napokban zöld konzultációjának is az egyik eleme az a követelés, hogy a kormány oldja fel a szélturbinák telepítését ellehetetlenítő szabályozást! (https://lehetmas.hu/szelenergia_peticio/)

A szél olyan energiaforrás, aminek használata a fejlett és a fejlődő országokban is egyaránt egyre jobban terjed.

Magyarországon 2010 óta teljesen leállt a szélenergia fejlesztés. Az elmúlt tíz év során folyamatosan és csúfosan ránk vert az egész világ a szélenergia területén, addig a „klímabajnok” kormány bejelentése szerint Magyarországon továbbra sem fogja engedélyezni szélerőművek telepítését. Ennek megfelelően a Nemzeti Energia és Klímatervben is mindössze a minimális kapacitásunk fenntartása szerepel. A kormány álláspontja érthetetlen és minden szakmai szempontot nélkülöz.

Orbán Viktor állítása szerint hazánknak nincs pénze szélenergiára, a forrásokat más megoldásokra kell összpontosítani. A valóság ezzel szemben az, hogy a szélturbinák jelentik az egyik legolcsóbb energiatermelési lehetőséget.

A kormány tiltásának másik oka az, hogy Magyarország földrajzi adottságai nem ideálisak a szélenergia hasznosítására. Tudományos kutatások igazolják, hogy akár 10 000 MW beépített kapacitású szélturbina is gond nélkül telepíthető lenne. Hazánk szélklímája valóban nem olyan kedvező, mint a tengerparti országoké, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne valós, kihasználható potenciálunk. Az elmúlt években nagymértékű technológiai fejlődés történt, és a legújabb szélturbina típusok egyre inkább ki tudják használni a szárazföldek belsejében lévő, alacsonyabb sebességű és ritkábban fújó szeleket is.

A szélenergia az egyik legalacsonyabb karbonlábnyommal rendelkező energiatermelési mód. Az ágazat teljes életciklusra számított üvegházgáz-kibocsátása megtermelt kilowattóránként mindössze 10 gramm CO2 egyenérték. Ezzel szemben az atomenergiáé 66 gramm, a földgázé 443.

Látszik, hogy a szélenergia megfizethető, környezetbarát és megfelelő mértékben rendelkezésre áll, így érthetetlen, hogy a kormány a szakmai tiltakozás ellenére miért tartja fenn a korlátozást. Nyilvánvalóan az lehet a háttérben, hogy ha engednék a szélenergia térnyerését, akkor hamar bebizonyosodna, hogy nincs is szükség Paks 2-re.

Az LMP azt várja a kormánytól, hogy ne akadályozza a zöld energiatermelést és oldja fel a szélturbinák telepítését ellehetetlenítő szabályozást, és legalább piaci alapon engedélyezze a szélenergia-beruházásokat. A befektetők sorban állnak, így akár 1 Ft állami támogatás nélkül könnyedén meg lehetne sokszorozni a hazai szélenergia-alapú termelést.

Értetlenül állunk az előtt, hogy az energiaforrás, ami a miénk, aminek az ára nem függ sem az orosz politikától sem az arab világtól, ingyen van, a rendszerbe jól beilleszthető, az miért nem kell nekünk? Nincs ésszerű, józan magyarázat arra, hogy Magyarországnak miért nem kell, miközben az egész világon egyre nagyobb mértékben támaszkodnak erre a tiszta forrásra.

Tisztában kell lenni persze azzal is, hogy ezeknek az erőműveknek is van a környezetre gyakorolt negatív hatása, azonban mindez elenyésző az atom-, vagy a fosszilis energiához képest. A tájképvédelmi és természetvédelmi aggályok szakszerű tervezéssel orvosolhatók, így tényleg csak politikai akarat kérdése, hogy Magyarország is átlép-e végre a 21. századba.

Itt a lehetőség, hogy a kormány tettekkel bizonyítsa, hogy Magyarország klímabajnok!

LMP sajtó

2020-06-15T08:32:43+00:00 2020. 06. 14.|Aktualitások, Fenntarthatóság, Klímaváltozás, Sajtó|