A független Ukrajna fennállásának 30. évfordulóját ünneplik idén nyáron. Az ukrán elnök Orbán Viktor miniszterelnököt és Áder János köztársasági elnököt is meghívta a nagyszabású ünnepségre. Habár egyetértünk azzal, hogy a kárpátaljai magyarság jogaiért minden nemzetközi fórumon a leghatározottabban kell kiállni, meggyőződésünk, hogy Ukrajna területi integritása alapvető nemzeti érdek. Úgy tűnik nem csupán a mi politikai közösségünknek fontos ez, hiszen maga a magyar miniszterelnök is kifejtette korábban, hogy: “Magyarország és Oroszország között mindig legyen valami, ez a valami a szuverén Ukrajna lehet”.
Mivel a magyar kormány álláspontja nem ismert a meghívás elfogadásáról, ezért hivatalos tájékoztatást kért az LMP a külügyminisztertől arról, hogy a magyar miniszterelnök és köztársasági elnök részt vesz-e az ünnepségen: ezzel kifejezve a kárpátaljai magyarság jogaiért folytatott küzdelem és Ukrajna területi integritása melletti elköteleződését.
Ungár Péter,
az LMP országgyűlési képviselője
Hanák Gábor,
az LMP országos elnökségének tagja