Az MTA nem akarja elengedni a kutatóintézeti hálózatot, a kormánynak pedig ez nem elfogadható: mint ismert, az akadémia döntött arról, hogy az MTA-n belül maradjon a kutatóintézeti hálózat, amit egy testület irányít. Újabb merényletre készül tehát a tudomány ellen a kormány és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy újból erőből támadja az MTA kutatóintézeti hálózatát. 

A közel 200 éve fennálló MTA-t kevés ennyire példátlan és nyílt támadás érte történelme során. Ha van veszélyes és felháborító terv, akkor a Palkovics-terv bizonyosan az. A Palkovics-terv szerint jó dolog, hogy Európa roncsövezetében maradunk, jó dolog, hogy összeszerelőüzem-ország vagyunk.

Az LMP meggyőződése viszont, hogy Magyarország sikerességének útja a kiváló oktatáson és a magas hozzáadott értékű munkahelyeken keresztül vezet. Ehhez leginkább az kell, hogy prioritássá tegyük az oktatásügy, a K+F-tevékenységek és innováció költségvetési forrásainak radikális bővítését, az innovációs központok támogatását, az innováció regionális fejlesztését, az innovatív vállalkozások helyzetbe hozását. Nem ígérgetésekre, kivéreztetésekre, fenyegetőzésekre van szükség, hanem olyan tudománypolitikára, ami alapján elérjük legalább az uniós célérték szintjét a K+F tevékenység GDP-arányos finanszírozás tekintetében. A kutatóintézetek megtartása mellett döntött az MTA, és ezt minden szereplőnek, különösen a kormánynak tiszteletben kell tartania!

LMP sajtó